Érezte azt már más is, hogy egy betegségben, ill. annak megoldásában magára maradt?
Az tény, hogy egy betegség lehetőséget biztosít számunkra az önmegismerés göröngyös útján tovább haladni, csak épp a rendelkezésünkre álló eszközök – még ha tudjuk is azt, hogy mi betegítettük meg önmagunkat és nekünk is kell-enne a megoldásunkat megtalálni - meglehetősen korlátozottak.
Hisz hol tanítják azt meg, hogy hallgass a belső hangodra, a megérzéseidre, hogy kövesd ezeket, hisz ezek az iránytűink.
Sehol? Az oviban, az iskolákban, egyetemen, képzéseken még az is csoda, ha egyáltalán a lelkünket megemlítik.
Nekem két esetben is jól esett volna, ha az évekig tartó kínlódásom közben találok valakit, aki meghallgat, vagy a kérdéseimre konkrét választ ad vagy legalább a segítő szándékot érzem.
A betegség az krónikus arcüreg, arcideg gyulladás, aminek a legborzasztóbb fájása olyan volt, mintha egy szikét vágtak volna bele a bal arcomba, az nélkül, hogy előtte szólnának… Ez nem egy hét alatt alakult ki. Természetesen mindenhova elmentem, mindent beszedtem. Gégészet, állami, privát, allergiaközpont, arcüreg sós vizes kezelés, neurológia – a végére 2 Tegretol – igen, tudom, hogy elvonó drognak használják, nem is értettem, hisz már akkor sem ittam 3 Calatflammal sem volt elég, ahhoz, hogy elviselhetetlen fájdalom nélkül teljenek a napjaim.
Ahova mentem, mindenhol megkérdeztem azt, hogy 1: mi az oka annak ennek a betegségnek 2: mi a megoldás és mi kell ahhoz, hogy meggyógyuljak?
Elkeseredéseben én többször elsírtam magam a rendelőben, amikor azt éreztem, hogy szerintük én hobbiból látogatom a szakorvosokat de választ nem kaptam, annyit csak hogy szedd be ezt azt. Köszike. Gyakorlatilag sötétben tapogatóztak, és vaktában lövöldöztek, hogy próbáljuk ki ezt vagy azt, hogy ez hat-e. Az egyetlen válasz, amivel tudtam valamit kezdeni, az az volt hogy ”stressz”. Mondjuk én nem éreztem azt, hogy oltári nagy stresszben élnék, de a lelkem ezt másként érzékelte, viszont mivel ebbe tudtam kapaszkodni, fogtam magam és felmondtam.
Ez egy olyan időszak volt, hogy esténként hol azt kértem, hogy inkább ne ébredjek fel reggel, hogy ne kelljen még egy napot így élni vagy azt, hogy derüljön ki a megoldás végre!
Oké akkor nincs légkondi és stressz. Akkor most már lesz valami javulás? Természetesen most már tudom, hogy a megváltást nem kívülről kell várni, de 6-7 éve, hozott anyagból dolgoztam és az így nézett ki. Kerestem magamnak egy olyan munkát, ami tejesen más, és úgy éreztem, hogy szeretni fogom. Tehát 10 év könyvelési, informatikai munka után egy mexikói étterembe mentem, ahol az argentin séffel és a kubai mosogatóval egész nap lehetett spanyolul beszélgetni. Ez abban a pillanatban roppant üdítő volt, csak épp a tulajt zavarta egy picikét az, hogy jól éreztük magunkat. :D

Mivel a légkonditól megszabadultam és az 45-50C-s konyhában esetleg huzat volt csak, az arcom javult valamennyit. A gyógyszereket emlékeim szerint szinte teljesen elhagytam, csak épp még másfél évnek kellett eltelnie a megoldásig, amihez egy véletlen vezetett el. (én nem hiszek a véletlenekben!)
Egy ismerősöm nálam aludt, és monta, hogy éjjel volt mosdóban és hogy nehezen aludt vissza, mert az volt a benyomása, hogy nem kaptam levegőt. Mondtam neki, hogy azért mert tényleg nem nagyon kapok, a bal oldal nem szelel. Kérdezte, hogy MR-en voltam-e már. Mondtam neki, hogy egyik dokinak se jutott eszébe, pedig logikus lépés lett volna, és hogy eddig nekem sem jutott eszembe. Mivel a tettek embere vagyok, következő héten kértem, kaptam MR-t és kiderült hogy mindkét arcüregem el van tömődve, gyakorlatilag úgy nézett ki, mint a mosogatószivacs a felvételeken. A doki innentől már elhitte, hogy bajom van. Megműtöttek, azóta minden rendben van, nem tért vissza és nem is fog visszatérni. A lelki okkal én arra jutottam, hogy a megfelelés, a maximalizmus miatt elnyomtam a tényleges személyiségemet. Az adott környezetbe - multi - így nagyjából bele tudtam simulni és megfelelni. Pedig ez tényleg csak nagyjából volt, nem kimondottan vagyok uniformizálható alkalmazott típus és az elején szó szerint be kellett, hogy törjenek, de úgy tűnik ez ideiglenesen sikerült nekik. Örülök, hogy kiszabadultam abból az aranykalitkából. Most is multinál dolgozom, ez is aranykalitka, de az kizárt, hogy a szememre tudja vetni azt valaki, hogy megtagadom magam és ez egy teljesen más típusú játék pálya.
Ma csak hajfestékért kellett bemennem a fodrászkellékeshez ahhoz, hogy emlékeztetve legyek arra, hogy ezt az írást befejezzem és hogy halljam egy hölgytől, hogy nem kapott segítséget az eü, pontosabban a betegségügy rendszerében.
Régebben nem értettem, hogy az emberek miért beszélgetnek a váróteremben, most már értem. Tudat alatt segítséget kérnek ilyenkor, és egy ilyen beszélgetés során a másik szájából elhangozhat egy szó, egy mondtat, ami segíthet az illetőnek közelebb kerülni a saját megoldásához.
Két dolog teljesen biztos:
1: önmegismerés nélkül nem tudjuk magunkat meggyógyítani, más meg úgy sem fog
2: Még nem pontosan tudom, hogy milyen formában, de lehetőséget fogok arra biztosítani, hogy a hozzám forduló emberek egymással épp úgy, mint velem, kitudják cserélni a tapasztalataikat, hisz a lelkünket is gyógyítani akarjuk ahhoz, hogy a testünk meggyógyulhasson! Ez folyamatos energiamozgás, elengedni, amit kell, befogadni amire képesek vagyunk és haladni.
Régen a tábortűznél beszélgettünk, most többnyire az éterben. A lényeg az, hogy miközben magunkon segítünk, megosztva a tapasztalatainkat, másoknak is segítünk!

#egészség #lélek #gyógyulás