Az Egészség Szava

Az Egészség Szava

A gyógyítás dogmái

2024. június 14. - AzEgészségSzava

Kevesen vannak azzal tisztában, hogy a testünk alap beállítás az, hogy gyógyítani akarja magát és egész addig, amíg mi magunk ezt nem akadályozzuk ez a legfontosabb prioritása! .

Azzal sincs mindenki tisztában, hogy mi okozzuk magunknak az összes testi lelki betegségünket, érzelmi, tudati sérülésekkel és azzal, amit a testünkbe rakunk, hogy energiát nyerjünk belőle. Ebből logikusan az következik, hogy ha mi betegítjük meg magunkat, akkor mi is tudjuk meggyógyítani magunkat!

Ez helyett mi történik? Arra kondicionáltak minket, hogy nekünk nincs hatalmunk a testünk felett, arra, hogy a betegségek véletlenek, gyógyíthatatlanok és még mielőtt mi felelősséget vállalnánk magunkért, vagy ezt legalább megpróbálnánk, rohanunk egy rendelőbe, ahol a körülmények ismerete nélkül, 5 perc alatt születik egy ítélet, majd a patikába, beszedjük a csodabogyót és akkor meggyógyulunk vagy épp csonk nélkül elfogadjuk, hogy életünk végéig szedünk valamit – évtizedekig bevétel a dokinak meg a gyógyszeriparnak - mert ez az amit mondanak nekünk és azt, hogy nem lehet meggyógyulni az adott, nem ritkán krónikus állapotból .

Egy mindenki számára ismert példa, a cukorbetegség. Az nem mindegy, hogy melyik típusú de csodatabi nélkül, kizárólag táplálkozással megszüntethető, karban tartható. A háziorvos, ha egyáltalán tanult is dietetikát, szokott az inzulinon kívül más megoldást kínálni?

Nem? Miért? A rendszer pénz alapú és TE MAGAD vagy az egyetlen, akinek érdeke fűződik ahhoz, hogy meggyógyulj!

Ki ismerhet téged jobban mint te magadat?

betegsegek_dogmai.jpeg

Ha tanult is az egyetemen a táplálkozásról, ha nem, akkor is az elő írtak szerint kell eljárnia, értsd csak azt mondhatja, amit te is találsz a diabetes.hu -n. Röviden: a cukor / szénhidrát épp úgy függőséget okozó drog, mint a kokain (a szervezetünk számára). Ha valaki leszokik a kokainról, áthívod ebédelni és desszertnek megkínálod kokainnal? És az előbbi oldalon mit találsz? Almáspite pohárkrém, pudingos kosárka, szezámmagos céklakrém. Tehát, ha cukorbeteg vagy, egyél cukrot, szénhidrátot – ezt nem érzed ellentmondásnak??? - a lényeg, hogy vegyél inzulint minél tovább, mert akkor te is vevőkörbe tartozol, amíg ez így van, hozol a konyhára, betöltöd a funkciódat.

Az egészségügy jelenleg vevőkör megtartásra, vevőkör bővítésre van berendezkedve, nem gyógyításra, azért nem is gyógyításnak hívják a szolgáltatást, hanem kezelésnek.

Szerencsére ez rendszer bomlik és vannak csillagok, orvosok, kutatók a csőben, akik látják, hogy mi nem jó, hogy a páciensek nem gyógyulnak, és kinézve a recept jutalék dobozból máshogy állnak a feladathoz és sikereket érnek el vele. Szívből remélem, hogy ők hatványozódnak!

Ahogy páciensből is több féle van, orvosból szintén. A betartom a szabályokat, írom a receptet, tolom a dogmákat mert ezt tanultam ez a biztos és nem lát tovább és a kötlelző kűrökön túl nem érdeklődő. Ill léteznek azok, aki nem félnek gyógyítani se, hisz tudják, hogy akkor ugyan nincs minden hónapban x jutalék az inzulinra, de híre megy annak, hogy segített, gyógyított és őt ezért fogják felkeresni.

Azzal is tisztában kell lenni, hogy a betegekből is kétféle van.

Nevezzük az egyik csoportot hívőknek. Ők megvannak arról győződve, hogy a betegség felelősségét kiadva a kezükből, csak a csoda segít, amit kívülről várnak, egy fehér köpenyes Istentől, mert „ő tudja” és fel sem merül bennük az, hogy ők maguk közreműködtek a betegség kialakulásában és tehetnének valamit. Ez az általános sablon, amire kondicionáltak minket alapból, születésünk óta. Őket a cukorbetegségre vetítve a „soha nem tudnék lemondani a kenyérről!” csoportba lehetne sorolni.

És vannak az ateisták, akik bár tudják, hogy ez a rendszer defektes, de valahol mégis hisznek benne. Kristálytisztán látják, hogy nem működik, nem igazán tudják, hogy merre induljanak. Jó esetben ők azok, akik elkezdenek tanulni, olvasni kételkedni és maguk megkeresni a megoldást és tudatosodik bennük, hogy ahhoz hogy valami változzon, nekik kell változtatni, ha nem is pontosan tudják, hogy mit és hogyan. Ők azok, akik az egészségükért gondolkodás nélkül lemondanának a kenyérről simán nemet mondanak, arra, amikor valami hülyeséget akarnak nekik felírni.

Az eltérő szemléletek érzékeltetése miatt soroltam be az orvosokat és a betegeket két csoportba, a valóság sokkal árnyaltabb, hisz nincs két egyforma ember, nincs két egyforma élettörténet.

 

#egészség #gyógyítás #cukorbetegség

A bejegyzés trackback címe:

https://azegeszsegszava.blog.hu/api/trackback/id/tr9018428019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása